Sárgák a határon

Mint ahogy a cím is tükrözi, sárgák voltunk, végig a határ mellett. 😀 Az egész túra úgy kezdõdött, hogy gondoltam valami emlékezetes dologgal kellene megünnepelni a születésnapomat. Beszélgettem Zsoltee-val, aztán mondtam neki, hogy kellene túrázni egy jót Húsvétkor. “Vázold fel” hangzott a válasz! “Menjünk végig a határ mellett, amennyire csak lehet. Elsõ éjjel mondjuk Gyulán alszunk, másodikon valahol fent északi határszélen, harmadikon, meg Kõszeg magasságában. Keddre már úgyis vettem ki szabit.” “Rendben! Menjünk!” Valahogy így hangzott az elsõ beszélgetés a túrától. Ekkor jött a tervezgetés. Meddig kellene menni, hol találkozzunk, hol legyen a szállás!? Ilyen sok-sok kérdés merült fel bennünk, meg persze az útvonal, hogy pontosan is merre menjünk akkor!? Az egész nagyon képlékeny volt, vagy tudunk menni, túrázni, vagy nem!?

Beszélgetéseink alkalmával végül tisztáztuk a részleteket (nem írom le a teljes útvonalat, csak nagyjából), Letenyén a rajt helyszín, Gyulán elsõ éjjel. Vasárnap reggel tovább a Román határszélen, át a Szatmár-Beregi részen, fel a Zemplénbe, majd vissza Miskolcra. Hétfõn hosszú etap vár ránk, így kicsit nagyolunk, az-az fõutakon megyünk el Balassagyarmatig, majd Hont, Szobon át Balfra, ahol alvás. Keddre marad egy rövid út, hogy idõben érjünk vissza alvó helyünkre, mert másnap azért mégis meló. Zsolteenak egy kikötése volt, ha már úgyis Üdülési csekkel fizetek, akkor wellness legyen minden helyen. 😀

1. nap: Reggel 6 körül indultunk mind a ketten Letenyére, reggel kicsit elszöszmötöltem, így késéssel rajtoltam. Semmi gond, majd picit sietõsebben megyek az autópályán (gondoltam ekkor még). Laza kb. 140 kilométernél jelez a gép, hogy kevés a nafta a gépben… Eléggé érdekesnek találtam, és meg is lepõdtem, de félre álltam, megtankoltam. Aztán akkor már bõven késésben voltam mire leértem Letenyére. Ott is tankoltam egyet, s rajta készen álltunk a túrához.

Végül Nagykanizsán és Iharosberényen keresztül vágtunk neki a nagy útnak. Elértünk Siklósig ahol felmentünk a várhoz. Azt hittem valami rendes vár lesz ott, vagy valami, de csak ez volt.

 

 

Mondjuk, be nem mentünk, csak kintrõl néztük, és pihentünk picit már most. 😀 Aztán Harkányon és Villányon (tisztára mediterrán hangulata van a falunak, csodálatos – Zsolti) keresztül eljutottunk a Dunáig. Mohácson kompoztunk egy kicsit, nem túl sokat, mert mire belejöttem volna a kompozásba, és mire csináltam pár képet, addigra már át is értünk. Túl oldalt technikai megbeszélés, mert már éhesek voltunk. Így egyik fõ szempont volt, az étterem megtalálása, ami NYITVA vagyon. Eljutottunk Mórahalomig, nagyon is zergebaszta utakon… Itt lent nagyon brutálisan rossz volt az út, és már könyörögtem a sorsnak, hogy legyen vége, nem akarom… Haza akarok menni!!! 😀 (én megmondtam elõre, hogy nagyon rosszul járunk, ha mellék utakon megyünk, azonnal fel kellett volna zúznunk a fõútra, ami csak a mellék utakhoz képest jó állapotú még így is…. – Zsolti) Már Mélykúton jártunk, amikor is még mindig nem találtunk éttermet, de Zsoltee ismert egy jó cukit, ahol megálltunk fagyizni. Itt Zsoltee tolt is egy ÖT gombócos fagyit (jah, kérdeztem a csajszitól, hány gombócos a legnagyobb tölcsér, mire mondja, hogy 4-5, és felpakolt a kis tölcsérre függõlegesen 5 gombócot úgy, hogy a legalsó is látszott 😀 – Zsolti), mire észbe kaptam addigra már csak ennyit tudtam lefényképezni belõle:

 

 

Közben a cukisokat jól kifaggatta Zsoltee, hogy hol van vajon olyan étterem, ahol fogadják is a vendégeket!? Válasz Mórahalomként hangzott fel, így a fagyi elfogyasztása után irány a kajálda! Meg is álltunk egy késdobáló elõtt, mert mikor benéztünk, akkor egyértelmûen ez merült fel bennünk: sétáljunk egy kört, lehet nem erre gondoltak a cukiban! (Legalábbis reméltük, mert azt mondták, hogy a csárda a fürdõ mellett van, a kocsma meg a fürdõvel szemben volt… – Zsolti) Találtunk egy egész jól kinézõ éttermet, ahova betértünk egy kicsit pihenni, és enni. Motorokat át hozta Zsoltee, így rá is láttunk az árnyékból a csomagokra meg a vasakra. Majd a kis pihenõ után folytattuk utunk Gyula irányába. Naná, hogy Makó után elrontottuk a navigálást (baromira máshogy nézett ki a térképen és a valóságban a keresztezõdés, a GPS meg épp Off volt… – Zsolti), így szereztünk egy jó kis késést a saját idõnkhöz képest, viszont nagyon is jó minõségû úton haladtunk jó hosszan, majd Gyulára érkezés után nem találtuk a szállót… Megkérdeztünk egy zöldségest (Zsoltee ne figyelj!): “Az a szálló itt van! MOL kút, ott a lámpánál balra, és onnan már látszik is.” Követtük az utasítást, és valahogy nem akaródzott látszani… Erre újabb járókelõ leszólítás, érdekes módon egybõl oda találtunk! 😀 Szállóba be, papírokat kitöltjük: “Motorokat hova tehetjük?” “Ott ahol kezdõdik a parkolósáv, ott van egy háromszög, oda férnek. Sorompót nem kell felnyitni, mert úgyis ki tudjátok kerülni.” Hopika!? Ez ám a lazaság, és a rugalmasság!? 😀 Motor lerak, cuccok felcipel a szobába, és irány a várfürdõ, ami még nyitva volt este kilencig… 😀 (óriási kõ esett le a szívünkrõl, amikor a recepción mondták, hogy 9ig nyitva van, és egy alagúton át a hotelból át tudunk csattogni gatyában és papucsban 🙂 – Zsolti) Jól is esett az a meleg víz, meg szauna, gõzkabin, meg még egy-két dolog. Laza úszással zártuk a pihenõnket, majd egy kis forró víz a végére. Irány a szoba valami ruháért, és akkor együnk valamit. Naná, hogy eltévesztettük az éttermet, így sört ittunk, nem ettünk. (betévedtünk egy nosztalgia étterembe, nekem fura volt, hogy az átlag életkor kb 80 év volt a vendégek között 😀 – Zsolti) Majd utána egy kis vacsora (nem is volt annyira kicsi, utána alig bírtam mozogni 😀 – Zsolti), és eltettük magunkat másnapig, amikor is Miskolcnak vettük az irányt.

 

 

{mospagebreak}

2. nap: Bõséges reggeli (azóta is frusztrál, hogy nem bírtuk végig kóstolni annyi fogást, de hát rettenetes mennyiségû kaja volt a bundás kenyértõl a mézig, és a helyszínen, kívánságra felszelt húsvéti sonkáig… – Zsolti) után vágtunk neki a MÁSODIK etapnak. Az elsõ nap tapasztalati után változtattunk kicsit az útvonalon. Nem is ragaszkodunk mi annyira a határ mellett motorozni. 😀 Szeghalomnak vettük az irányt Dobozon, majd Vésztõn át. Aztán fel a 47-es fõútra, és irány Debrecen, ahol is megnéztük a belvárost, képekkel alátámasztva az ott létünket (Szabó Lõrinc bácsi volt oly kedves, hogy megfogta a sisakot, amíg a kép elkészül 😀 – Zsolti). Majd Mátészalkának vettük az irányt, és ebéd közben megbeszéltük, hogy nem megyünk be a Szatmár-Beregi részbe, inkább a Zemplénben motorozunk egy jót. Ezen felbuzdulva Fehérgyarmat felé haladt utunk. Ott egybõl egy laza balossal Tivadar felé mentünk, majd Vásárosnamény elõtt megint át mentünk a Tisza felett. (Ki tudja már, hányadszor!?) Kemény jobbos kanyar után Észak felé vezetett utunk, el is jutottunk Aranyosapáti-ig, mikor is már kezdett esni az esõ. Zsolteenak esõvédõje nincs, nekem se volt kedvem elázni, így balos után irány Kisvárda. Kisvárda után tanakodtunk, hogy merre tovább, mert az eredeti terv Északra terel minket, és egyenesen neki a baljós felhõknek… “Áhhh motorozni jöttünk, élménymotorozásra jöttünk, nem szenvedni!” Irány Nyíregyháza, majd Tokajon át Miskolc. Fáradtak is voltunk már, meg fürdeni akartunk a Barlangfürdõben.

 

 

Mire odaértünk, már nem engedtek be minket azzal az indokkal, hogy 17:00-ig volt pénztár. Jegy a kezünkben (kaptunk a szálláson), és csak 30 percet tudtunk volna bent lenni, de akkor is… Így bosszúból sétáltunk egy nagyot, fényképeket készítettünk, még jobban elfáradtunk. 😀 Pláne mire megtaláltuk a Sziklakápolnát, az egy élmény volt. Menjenek ezen az utcán le a Fenyõ utcáig, és akkor már látni fogják. Kb. annyira láttuk, mint elõzõ nap Gyulán a szállót, ahogy elmagyarázta a boltos… Újabb kérdezés, és akkor már meg is találtuk, persze akkor már a táblát is megtaláltuk, hogy ott arra kellett volna menni, de mi csak mentünk… (lehet “kicsit” fáradtak voltunk már!?) Végül meglett az eredménye:

 

 

Visszasétáltunk a szállásra, vacsi után egy sör, majd egy kis billiárd következett. Aztán a plusz sört azért kaptuk, mert motorral érkeztünk, és mert kemények vagyunk. 😀 (meg szerények)

{mospagebreak} 

3. nap: Egyik leghosszabb etap következett ezen a napon, elrongyolni egészen Balfig. Reggeli szépen kellemesen telt.

 

 

Ekkor még nem tudtam, hogy mennyire szerencsések voltunk, hogy keveset fogyaszt a motor. Kazincbarcika irányába hagytuk el Miskolcot, mikor is Sajószentpéteren megálltunk tankolni (mákunkra). Mentünk folyamatosan a 26-os úton, olyan településeken, ahol nem szerettem volna megállni, tankolni sem, nehogy kajálni, vagy venni valamit a boltban… 🙂 Leértünk Ózdra, Majka biztosan örült volna, ha lát minket, vagy mi örültünk volna, ha látjuk õt!? Innen Eger felé haladtunk tovább, mert hosszú az út, így többnyire fõúton vitt az utunk. Ami itt várt ránk!? Mesébe illõ, hogy mennyire szép táj, milyen jó minõségû az út (még), és sehol egy idegeskedõ száguldozó valaki. Nagyon élvezetes volt, és nagyon szép volt a táj amerre haladtunk. Teljesen kikapcsoltam, és kerestem a helyet ahol lehetne képet csinálni, de rájöttem, nem lehet. Minden pillanatban más arcát mutatja a táj, és mind nagyon szép. Végül Pétervására után Salgótarján felé tereltük lovainkat, ahol is eléggé rendesen elnéztem egy keresztezõdést, így átmentünk Salgón, holott kb. a második körforgalomnál már el kellett volna fordulni balra… Végül is meglett az útvonal, így helyesen, ügyesen vágtattunk tovább Balassagyarmat felé. Itt is nagyon jó volt az út minõsége, lehetett haladni szépen, és óvatosan szivárogtunk az úton, amikor is már Érsekvadkertnél jártunk. Ó-Ó, ezt megint elnéztem… Sajnálom jó volt az út, élveztem a tájat, nem figyeltem, hogy nekünk Hont irányába kellett volna menni, így Rétságon megettük az ebédünket. Miközben vártuk az ebédet, agyalás, gondolkodás, merre menjünk!? “Vissza nem megyünk, az biztos! Chuck Norris híd, és akkor Szentendre, Esztergom!? Netán hagyjuk Esztergomot, és környékét, fel az M1-re Gyõrig aztán egyenesen Balf!?” Ekkor Zsoltee jött a mindent eldöntõ megoldással. “Dobjunk fel egy húszast!” Már kotorászott is a tálcában, mire észbe kaptam már ott volt a kezében, és rázogatta össze, meg vissza. “Még nem is döntöttük el, hogy mi lesz…” Nem tudtam tovább mondani, mert a kezére csapta az érmét: “Autópálya!” Hangzott a válasz. (Azért ez nem egészen így volt. Feldobtam, lecsaptam és azt mondtam magamban, hogy ha fej, akkor pálya. Írás volt, há’ mondom határeset, elfogadjuk. 😀 – Zsolti) “Okka, akkor Rétság túl oldalán van egy kút, ott tankolunk, veszel otópálya matricát, és gyííí!” Így is tettünk, felnyergeltünk az ebéd után, nagyon rövid pihenõ a kúton, és gyííí! Persze elõtte még volt egy kérdés: Városon át, vagy M0!? Mind a ketten jobban szeretjük a városon át verziót, így hát… Naná, hétfõ, Húsvét, naná dugó… (gondoltam hétfõn ki az isten lenne a városban, hát persze, hogy a városligetben kötöttünk ki, ahol a jövõ hét is ott volt 😀 – Zsolti) Aztán ezt is sikeresen teljesítettük, majd az autópályán egészen Gyõrig megállás nélkül haladtunk. Sopron felé vettük az irányt, amikor is már nagyon kezdett sajogni a hátsó felem, kerestem a tökéletes megállót, persze egészen Csornáig eljutottunk, ekkor egy kúton pihentünk egyet, tankoltunk, és ettünk egy jégkrémet. (Azt hittem, Matula sosem áll meg, gondoltam, ha egyszer végre megáll, jól seggbe rúgom, 200 kilit mentünk megállás nélkül…de tudtam, muszáj megállnia, mert nem bírja ki benyával Sopronig ezzel a tempóval…:D ) Pihenõ után egyenesen Balf, szállás. Cuccok lepakolása után irány a jakuzzi… Mivel a gyógyfürdõs részt addigra már bezárták, így kénytelenek voltunk ezzel beérni. (Azért nekem elég volt, volt benne víz meg levegõ masszázs is, és kellemes meleg víz 🙂 – Zsolti) Vacsi után, közben felhívtam egy márkatársat, hogy “wazze, jó ez a hely!” Naná, hogy meg is látogattak minket, majd bevittek minket Sopronba ahol is beszélgettünk kicsit, és ittunk egy kis bort. Ez úton is köszönjük Briginek és Robinak a bort, no meg a fuvarozást. Este még csináltunk pár képet a szállásról, majd csicsika.

 

 

 

 

{mospagebreak} 

4. nap: Utolsó záró felvonás. 🙂

Reggel nem túl fitten ébredtünk, összecsomagoltuk a motyót, hogy reggeli után indulhassunk azonnal. Kettõnkön kívül még két mami volt a szállodában, lezajlott a húsvéti zsúfoltság. Svédasztalos reggeli és egy ezer éves, nagyon szép rádió fogadott minket az étteremben.

 

 

Miután elköltöttük a többszöri repetás reggelit, felcuccoltuk a motorokat, és elindultunk Kõszeg irányába. (Wazze, Kõszeg milyen egy város, szûk utcák, rossz utak… – Matula) Nem kellett nagyon rohanni, az utolsó napra szándékosan kevés kilit hagytunk, gondolván a sajgó hátsó felünkre, ami már 20km megtétele után jelezte, hogy nem a mai az elsõ nyeregben töltött reggel ezen a túrán…. 🙂 Gyönyörû a táj ezen a vidéken, motoszkál a fejemben azóta is, hogy érdemes lenne erre a vidékre gyalog túrát is szervezni. Alig 50 kilit haladtunk az indulás óta, amikor Matula mondta, hogy Velem községet érdemes lenne megnézni, így arra vettük az irányt. Tényleg nagyon szép volt, de nekem más ragadta meg a tekintetem. Egy tábla, melyen az állt, hogy Írott-kõ 6km. Hmm, gondoltam, ha már itt vagyunk, menjünk fel, meg láttunk egy kápolnát is a hegy tetején, de oda végül nem gyalogoltunk fel. A hegyre vezetõ út meglehetõsen változatos volt, aszfalttal kezdõdött, aztán volt ahol aszfalt csak nyomokban volt, vagy még annyi se. Két szólással bõvült repertoárunk a motor használatára vonatkozva. “Enduro ez, vazze!”, a másikat se fogadják a mocik kitörõ örömmel. “Használva van, nem kímélve!” 🙂 Becsületükre legyen mondva, hogy nagyon hõsiesen állták a „sarat”. Feljutottunk a hegy majdnem tetejére, ahonnan már csak gyalog vezethet utunk. Némi tanakodás, térkép, táblaböngészés után úgy döntöttünk, hogy ha már itt vagyunk, nézzük meg a kilátót. Amúgy lefelé indulva a 7 forrást is megnézhettük volna, de ez egy késõbbi alkalomra maradt. kb 40 perc alatt felcsattogtunk gyalog a változatos és gyönyörû erdõn keresztül a kilátóhoz.

 

 

Fantasztikus a táj, viszont a kilátó kicsit megcsalt minket, ugyanis egyrészt a felsõ része le volt zárva, másrészt a környezõ fenyõk olyan magasak, hogy nem látni el felettük.

 

 

Azért az 1922-es hármas határkõ elõtt megilletõdötten álltunk, és a napóra is meglepõen pontos volt. Lefelé is gyönyörködtünk a tájban, és szignifikánsan gyorsabban haladtunk, mint felfelé. 🙂 A dél majdnem ott ért minket, így lassan gurulva, csendben csodáltuk lefelé a tájat, fényképezkedtünk egy patak fölé rakott padon, aztán Körmend-Szentgotthárd irányban zúztunk.

 

 

A legközelebbi megálló Szentgotthárdon volt, ahol az elsõ kajáldánál költöttük el az ebédet. Annyiszor ettünk étteremben, hogy nem emlékszem már, hogy mit és hol. Ezután az Õrségen keresztül vezetett utunk, ahol Õriszentpéteren megálltunk megnézni egy Árpád kori templomot, sajna a pityerszeri falumúzeumra nem jutott idõ, de érdemes lenne egy er-6 túrát szervezni az Õrségbe, fantasztikus a táj, elszórtan sok érdekesség van.. Veleméren megnéztük a híres fénytemplomot, amiben 900 éves freskók vannak, és úgy van megépítve, hogy a jeles napokon a felkelõ nap fénye az adott napi freskót világítja meg (Karácsonykor Mária+kis Jézus, Vízkeresztkor betlehemi csillag, stb.).

 

 

Eztán Lentin keresztül haladtunk a Cél felé Letenyére. A start helyen lefényképeztük a mocikat a célban. A kör bezárult, a túrának vége. 🙂

 

 

Felzúztunk az autópályára, ráhasaltunk a tankra, és repültünk. Bele futottunk egy jó kis viharba, dobálta a motort jobbra-balra, kaptunk esõt is az arcunkba, de végül kikerültünk a felhõ alól, és a Balaton felett tiszta volt az ég. Szántódnál lejöttünk a pályáról, az volt a terv, hogy átkompozunk, ebugrunk Füredre, aztán Matula Pest elé, én meg haza veszem az irányt, de pont lekéstük a kompot, 1 órát kellett volna ácsorogni a következõre, így én elindultam haza, mert nekem még dolgoznom kellett kicsit itthon. Fantasztikus út volt, újra elindulnék akár holnap reggel. Azt bánom, hogy a Zemplén elmaradt, és hogy a mocskok nem engedtek be Tapolcán a barlangfürdõbe, de mindkettõt be fogjuk pótolni… Minden nap csodákat láttunk, az ország minden tájaiból láttunk egy kis ízelítõt. Az északi táj és a nyugati megérne egy több napos túrát önmagában is. Örülök és büszke vagyok, hogy megcsináltuk, de nem volt egy sétagalopp. Utassal és/vagy csapatban nem lehetett volna.

Tényleg sikerült olyanná tenni, varázsolni a születésnapomat, amire mindig is szívesen emlékezni fogok. Nagyon jót motoroztunk és nagyon jól éreztem magam. Ezzel a „kis” túrával most nagyon is magasra került a léc. Egy dolog, ami nagyon is biztos: Elõdeink nagyon tudták, hogy hova kell letelepedni! Nagyon szép ez a kis Ország!

További képek mind a kettõnk picasa albumában megtalálhatóak.